Természetes kozmetikumok

Évről évre folyamatosan nő az érdeklődés a természetes anyagokat tartalmazó natúr- vagy biokozmetikumok iránt.

Ma már köztudott, hogy a szépségápolásban felhasznált szintetikus anyagok között olyan konzerválószerek, illatanyagok, fényvédőanyagok, emulgálószerek is találhatóak, amelyek főleg a bőrt, de az egész szervezetet is veszélyeztethetik. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a kozmetikai vegyészek által megalkotott természetazonos anyagok nem egészen úgy viselkednek, mint a növények hatóanyagai, amelyekben az egyéb alkotórészek harmonikus összjátéka is érvényesül. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a természetes anyagok (gyógynövények, zöldségek, gyümölcsök, élő állatok termékei – tej, méhviasz, gyógyvizek, gyógyföldek) kevésbé szervezet-idegenek és toxikusak; kevesebb mellékhatással rendelkeznek, mint a laboratóriumokban előállított társaik. A természetes anyagokat ellenzők azzal érvelnek, hogy nagyon nehéz standardizálni a természetes, növényi anyagokat, mert hatóanyagaik összetétele, mennyisége változó. A termesztés helye, a gyűjtés ideje, a tárolás, a felhasználás mind-mind befolyásolják a hatóanyagok mennyiségét, s ezért nem lehet pontos hatóanyag-dózist megállapítani. A természetes kozmetikumok egyre jobban teret hódítanak.


ILZSU Argánolajos éjszakai arckrém hialuronsavval

1390 Ft Kosárba rakom

 

Intenzív tápláló és regeneráló hatás. Ráncosodásra hajlamos, idősödő, petyhüdt bőrre. Segíti a bőr megújulását mélyebb rétegekben is, visszaadja rugalmasságát. A hialuronsavnak köszönhetően a bőr bársonyos, hidratált lesz.

 
 


ILZSU Babassuolajos nappali arckrém hialuronsavval

1390 Ft Kosárba rakom

 

Babassuolajat és hialuronsavat tartalmazó nappali arckrém, kiválóan alkalmas száraz, vízhiányos, élettelen, ráncosodásra, hajlamos bőrre. Nyugtatja, ápolja, táplálja az igénybevett bőrt. A hialuronsavnak köszönhetően a bőr bársonyos, hidratált lesz.

 
 


VÉLEMÉNYEK

“Tisztelt Ilona!Ezúton is szeretném megköszönni azt a csodát,melyet palackba zárva kaptam Öntől.Májusban diagnosztizált, jobb alsóvégtagi orbánc betegségem szövődménye Lymphoedéma (elefántláb) lett.Kb. másfél hónapja kezdtem el szedni az étrendkiegészítőt és kezelni a fejbőrömet.Hajhullásom 3 hét után teljesen megszűnt,lábam elszíneződése láthatóan halványabb lett,a dagadás oly mértékben csökkent,hogy reggelente nincs is különbség a két lábszár között!Estére az egész napi jövés-menés megteszi a hatását,de harisnyával igen jól érzem magam.A tea melyet szintén Öntől kaptam,ez idő alatt közel 10kg testsúlycsökkenést eredményezett,szigorú,de nem tarthatatlan diétával.Összességében nagyon jól érzem magam és hálával gondolok arra az emberre aki ilyen sokat javított az állapotomon!”

Rébeli-Szabó Ágnes
2013-10-07

 

“Csodák csodájára, de eltűnt a 4,5 cm-es petefészekcisztám. Évekig bennem volt, 6 orvosnál jártam, mindenáron meg akartak műteni. Műtét előtt gondoltam megiszok egy üveggel (persze napi 1 kupakkal, aztán biztos, ami tuti 🙂 alapon megittam még egy üveggel és rá pár hónapra visszamentem kontrollra a nőgyógyászhoz. Nem hittem a fülemnek szó szerint. Mondta, hogy már nincs meg a ciszta. Mindenkinek csak ajánlani tudom!”

Kriszti
2014-09-12

 

“2013 év végén diagnosztizáltak mindkét fiamnál 1. típusú diadetest. 2014 január elején kerestem fel Ilonka nénit, aki javasolta az Ilzsu használatát belsőleg! Az akkori inzulinadagot sikerült azóta majdnem harmadára csökkentenünk! Köszönöm a segítséget! Továbbra is szedjük az étrendkiegészítőt bízva a javulásban!”

Bernadett
2014-05-03